ELEKTROMOS FOGKEFE

Edit, 2 éves kisfiának vásárolt elektromos fogkefét, az ő kedvencük lett:

„Kisfiam nem volt hajlandó a sima, normál fogkefével fogat mosni. A mi elektromos fogkefénket használta, ami nem volt túl higiénikus. Illetve ahogy egyre több foga lett, olykor kicsit kellemetlen szagú volt a szája, ezért mindenképp keresnem kellett valami megoldást.
Rögtön rendeltem egy baba elektromos fogkefét, amely sokkal lassabb, gyengédebb a felnőtt fogkeféknél, de ugyanolyan hatékony. Az elektromos fogkefe zenél, és a csomagolásban különböző matricák vannak, mellyel egyedivé tehetjük a gyermek számára a fogkeféjét, így még motiváltabb a fogmosásra, izgalmasabb tevékenység mint eddig.
Azóta minden reggel és este mutatja, hogy az ő fogkeféjével szeretne fogat mosni.
Nekünk nagyon tetszenek a termékek, bátran ajánlom bárkinek.„

TEJFOGTARTÓK

Kb. 6 éves korban indul el a fogváltás, mely először a hátsó rágó fogak előbújásával kezdődik, ekkor még nem pottyant ki tejfog, hanem a sor bővül hátul J ezután következnek a metszőfogak, alul-felül, ez már látványos történés. A kiesett tejfogat emlékbe el lehet tenni. A különböző mintás cuki tejfogtartóinkkal a Fogtündért célozzuk meg, hiszen cserébe a tejfogacskáért meglepetést jár 🙂